A koronavírus idején

11. nap

Szülésélmény

Az egyik legjobb dolog a házimunkában, hogy össze lehet kötni a kellemest a hasznossal.  Én pl. vasalás közben mindig hallgatok egy beszélgetést, vagy podcastet, vagy nézek egy videót, az engem érdeklő témákban. Ma vasalás közben újra néztem az On the spot Születés c. részét. Ha már szültél, nem lehet nem gondolni a saját szülésélményedre. Én azon szerencsés nők közé tartozom, akik a szülésükre csodaként, transzként, extázisként, gyönyörű élményként tudnak tekinteni, tudnak visszaemlékezni. Nem a fájdalom és a szenvedés jut róluk eszembe, hanem egy hihetetlen transzcendens állapot. Mindenkinek elmondom, ahol csak tehetem, mert nagyon sok a rossz történet, legyen ilyen is. Mert van ilyen is.

Lehet most engem ezért utálni, meg lehet azt is gondolni, hogy ez kamu és csak szépítem a dolgot, de nem így van. A szülés fájdalommal jár. És azt is tudom, hogy nagyon kevésen múlott, hogy ne kattanjon át bennem valami óriási, rám nehezedő, fojtogató, elhatalmasodó félelemmé. Közel álltam hozzá. Hallottam a mellettem lévő szobában szülő nőt, akivel pontosan ez történt. Nagyon nehéz volt visszahozni a figyelmem magamra, magunkra. De sikerült. Nem, nem tud erre senki felkészíteni, mert valószínű, hogy ahány nő, annyi szülés és születés van, még ha alapvetően mégis ugyanaz. Az ismeretlentől való félelem nagyon erős az emberben. Hogy nem tudja mi vár rá, mire számítson. Gondolom, ez a félelmetes a halálban is. De ha önmagunknál tudunk maradni – Ezt bármikor megtehetejük! ITT nézz körül!-és van valami olyan kép, amibe kapaszkodhatunk, akkor akár életed legmeghatározóbb, legkülönlegesebb, legtranszcendensebb élménye lesz. Bár, így is és úgy is az. Az én fejemben emlékszem az volt a kép, hogy hegyet mászok. Nagyon messze a csúcs és már nagyon fáradt vagyok. Amikor azt gondolom, hogy már majdnem ott vagyok, akkor jön még a legnehezebb része, amihez minden erőmre szükségem lesz. De aztán sikerül, felérek a csúcsra és az érzés és a látvány, így együtt, valami megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan és lélegzetelállító.

Ködös hegyek

A koronavírus idején. Szülésélmény

Senki se értsen félre! Nem azért mondtam el a történetemet, hogy bárki, aki úgy élte meg a szülést, hogy a poklok kínját élte meg, vagy nem szeretné többé, vagy csak a fájdalomra emlékszik, azt gondolja, hogy az nem volt csoda, vagy transzcendes, vagy különleges és nagyszerű. Természetesen az volt, mert a születés és a szülés az! És iszonyú sok mindenen múlik, ki, hogyan éli meg az egész állapotot az elejétől kezdve. És én a nőkre ezért nagyon felnézek! Csak én pont az vagyok, aki ha kinyitott egy magazint, csak a csodáról és a rózsaszín felhőkről olvasott, sehol egy vérfolt, vagy egy kis beöntés, a másik oldalról pedig hallottam azokat a sztorikat, akik semmi szépet nem láttak az egészben. Szóval ezek után én küldetésemnek éreztem, hogy elmeséljem minden szülés előtt álló nőnek, hogy van olyan is, hogy nem csak a fájdalomra emlékszünk és hogy a vér, meg a méhlepény gyönyörű. Mindegy, hogyan élted meg a szülést. Légy magadra ezért nagyon büszke. Mert amit vállaltál és végig éltél a testeddel a lelkeddel, a gyermekeddel, az egy elképesztően gyönyörű dolog és igen, te ezért egy hős vagy, akárhogyan is történt!

Visszatérve az On the spotra. Volt benne egy nagyon szép mondat: Be kell zárni a nőt. Egy bába mondata volt ez, aki rengeteg otthon szülő nő gyermekének világra jövetelénél segített. Az egyik rituálé lényege az volt, hogy a gyermek születése után a nőt be kell zárni. Megváltozott a teste, lelke, gondolatai, érzései. Megváltozott az élete. A rituálé abból állt, hogy az apuka volt a babával, míg a bába és a segítői egy forró fürdővel, masszázzsal kényeztették az anyát. Szépen csendben, hagyva őt relaxálni, önmagával lenni, pihenni.

Sajnos, én erre akkor nem gondoltam. Nem volt előttem ilyen minta, pedig látod, nem új dolog. Én a szülés után küszködtem a frusztrációval, a kiszolgáltatottság érzésével a kórházban, hogy vajon jól tudom e öltöztetni, etetni, ellátni, pelenkázni az én gyönyörű pici babámat. Küzdve a megváltozott testemmel, súlyommal, az inagadozó lelkiállapotommal.

Most már megtenném. Megadnám magamnak azt a pár óra egyedüllétet, befelé figyelést egy forró fürdőzéssel, kellemes zenével, finom illatokkal. Megérdemeljük, nem?

Fura, hogy a bezárásról volt szó ebben a részben, hisz most- bár teljesen más értelemben- de önkéntes karanténunk 11. napján, egy világjárvány közepén, szintén be vagyunk zárva. És most sem tudhatjuk előre, hogyan változik majd ettől az életünk.