A koronavírus idején.
Változz a változásban.

4. nap

Vágyak

Mindig is kertes házról álmodtam, pedig lakótelepen nőttem fel. Persze a nagyszülők családi házban éltek egy messzi, messzi kis faluban, de az nem volt vonzó. Az másról szólt. Attól féltem. Volt egy mély kút az udvaron, ahova nem lehetett menni. Persze, hogy folyton oda kellett menni és bele nézni… Látni Magad ott lent, a mélyén.

Gyerekkoromból az maradt meg, hogy ott mindig csak munka van és dolgozni kell. Etetni az állatokat, kapálni, gondozni a veteményest, leszedni a gyümölcsöket, befőttet elrakni, tyúkot és disznót vágni, hajnalban kelni, korán lefeküdni…

Na, nem. Én nem erről álmodoztam. Egy szép kertről, ahol játszhatnak a gyerekek, ahol ki lehet ülni a kávéval és gyönyörködni a virágokban, növényekben és napsütésben. Ahol lehet hangoskodni, meg ugrálni , meg énekelni és táncolni, meg este 10-kor porszívózni vagy mosni és nem szól érte a szomszéd. Egyetlen állatunk pedig – mivel egész egyszerűen csak velük tudok bánni, róluk tudok gondoskodni – a kutya. Így is lett. Megteremtődött. Nem viccelek.

Még a fővárosban éltünk, már megszületett az első gyermekünk és épp kimozdultam otthonról, hogy kicsit egyedül tudjak lenni és beültem egy kávézóba. Kimozdulni otthonról, embereket látni, de egyedül lenni a gondolataiddal, hogy nem zavar meg senki és semmi. Biztos ismered ezt az érzést. Elővettem egy füzetet és leírtam, hogy 3 év múlva szeretnék kertes házban élni és szeretném, ha a kislányomnak születne testvére. Szóval, nem gondokodtam, hanem vágytam. Ezért tudott megvalósulni.

Fontos néha tisztáznunk, mire vágyunk. Nem egyszerű feladat. Nehéz megtalálni magunkban az igazi vágyat, mert sok minden más elnyomja, eluralkodik rajta. Eluralkodik rajta a társadalmi elvárás, vagy az, hogy a szomszéd hogyan csinálja, vagy az, hogy mi a praktikusabb, mi a gyorsabb vagy az olcsóbb. Sok tényező van, amitől nem is az igazi vágyaink megvalósításán dolgozunk, hanem annak egy eltorzított vagy leegyszerűsített változatán.
És én ma egy kertben lehetek, darabolhatom a nádat, nézhetem a gyerekeimet frizbizés közben, nézhetem a kis kölyökkutyát, ahogy rohangál, nézhetem, hogy kibújt a földből az a tulipán, aminek a hagymáját még Hollandiából hoztam tavaly és azt hittem, már nincs is…
És aztán kutyaszarba nyúltam. Jól olvasod, igen. A kisfiú, ahogy néha hívjuk, de egyébként a kiskutyánk- elintézte, hogy jól összekenje egyébként gyönyörű, fehér bundáját. Pont akkor jött ezzel, amikor a hála csodálatos érzésében ringatóztam, hogy lám, lám, karantén ide vagy oda, nincs rossz dolgunk itt a kertben, na.

Mit akarok ezzel? Nem dicsekedni, láthatod. Akkor talán nem egy kutyaszaros sztorival zárom. Hanem, hogy ne feledkezzünk meg az igazi vágyainkról. A bezártság, a kényszerpihenés pont lehetőséget ad nekünk erre. Azt hiszed talán, hogy tisztában vagy vele, hogy mit akarsz és az nagyon dicséretes, klassz. De nem árt időközönként felülvizsgálni. Fontos nekem valóban most is az, amiért annyira hajtok, küzdök? Vagy nincs is semmi, ami igazából hajtani tudna? Nem véletlen, hogy az újévi fogadalmaid mára már elfelejtődtek, ugye? Csak azért tudunk tenni, amire valóban, igazán vágyunk. Ahhoz, hogy megtudjuk mi az, mik azok, ahhoz csend kell. Ahhoz magadban, magaddal kell lenned.

JÁTÉK

Talán most tudsz erre időt szánni. Ülj le, vegyél elő egy papírt és csak írd, amit szeretnél, gondolkodás nélkül, Hagyd, hogy kontroll nélkül jöjjön, aminek jönnie kell. 🙂

Előző